A legkedveltebb márka

Én már amióta az eszemet tudom, körülbelül tizenöt éve ugyanannál a vállalatnál dolgozok, ami a mai világban tudom hogy furcsaság számba megy, de én nagyon élvezem, hiszen tulajdonképpen már amióta megalakult ez a vállalat én itt töltöm a napjaimat, így ismerek mindenkit, jó kapcsolatokat sikerült kialakítanom, ami meghatározza hosszú távon az ember mindennapjait, akárki akármit is mond, hiszen tulajdonképpen többet tölt ma már az ember a munkahelyén időben, mint otthon a saját családjával hét közben. Az sem egy utolsó szempont, hogy tényleg mindent tudok, minden rendszert teszteltem, még azokat is, amikhez munka szintjén semmi közöm, vagyis szeretnek velem együtt dolgozni, és a beszerzések tekintetében pedig tényleg mindenki mindennel hozzám fordul, hiszen ez a fő feladatom.

Azt kell mondjam, hogy nincs egy jól meghatározott vonal a beszerezhető termékek körében, szinte majdnem mindent engedélyeznek például a szolgálati telefonok kiegészítőinek körében, amire a munkatársaknak szükségük van, csak eredményes és gördülékeny legyen a munka, amit persze teljesen pontosan tudnak mérni, és ezt meg is teszik. A kollégák pedig hozzászoktak ehhez és tényleg minden a legnagyobb rendben történik.

Mostanság azonban észrevettem, hogy a szokásos márkák helyett, mint apple és társai inkább a baseus hungary termékeit részesítik előnyben a kollégák. Ez már annyira feltűnő lett számomra, hogy az egyik kollégánál rákérdeztem, hogy ez ennyire jó ez a márka? Vagy hogy lehet, hogy mostanában szinte csak ilyen termékeket kérnek tőlem, ami persze nekem nagyon könnyű és kényelmes, hiszen a baseusshop.hu oldalról iszonyat egyszerűen be is tudok szerezni mindent. A válasz egyértelmű és egyszerű volt, miszerint sokkal jobbak és tartósabbak ezek a termékek mint bármelyik másik, és most már szinte minden féle téren lehet tőlük eszközt beszerezni, így lehet, hogy mostanában tényleg mindenki ezeket részesíti előnyben nálunk a cégnél is.